Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 18. csütörtök Andrea napja van.
Március végén repülnek az iskolaigazgatók
Elválasztó
Hírek » Belföld » Március végén repülnek az iskolaigazgatók
Elválasztó

Az egyik internetes portál úgy tudja: annak a 210 igazgatónak mondanak fel, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik. Szűk határidővel új pályázatot írnak ki, amelyen a mostani vezetők is indulhatnak. Kikérik majd a tantestület, a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség véleményét is. Az érintettek között egyébként számos olyan is van, akit tavaly szeptembertől neveztek ki. A Pedagógusok Szakszervezete szerint komoly zavarokat okozhat az intézmények működésében az átadás-átvétel közben történő vezetőváltás.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink