Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Maratoni munkanap a hivatalban
Elválasztó
Hírek » Tököl » Maratoni munkanap a hivatalban
Elválasztó

Maratoni munkanapot tartottak a tököli önkormányzat munkatársai. A képviselők délelőtt összevont bizottsági üléssel kezdték a napot. Az itt született döntéseket még aznap megtárgyalta város Képviselő-teste, így döntöttek a helyi közösségek támogatásáról, illetve elfogadták a város költségvetési tervezetét. Örömteli hír a város életében, hogy tervezési időszakban idén először van a költségvetés 2 milliárd forint fölött, ugyanakkor ez a szám tartalmaz egy 206 millió forint hitelt is, melyet Tökölnek a városközpont fejlesztése során saját forrásként kell biztosítani. Az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére az egyesületek és klubok idén is jelentős önkormányzati segítségben részesülnek, hiszen a város számára a közösségi élet, a hagyományok és az utánpótlás nevelés támogatása mindig is a legfontosabb feladatok közt szerepelt. Bár a napi program a egy közmeghallgatással zárult, az eseményre nem érkezett sok érdeklődő. A város vezetői szerint ez annak köszönhető, hogy a polgármester, a képviselők és a hivatal munkatársai folyamatosan a lakosok rendelkezésére állnak, így bármely hétköznap alkalmas a felmerült kérdések és problémák megoldására.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink