Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Már lehet jegyet venni
Elválasztó
Hírek » Sport » Már lehet jegyet venni
Elválasztó

A Lakihegyi Rádió sporthírei röviden.

Elkezdődött a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott október 7-ei, Svájc elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőjére. A magyar szövetség tájékoztatása alapján a névre szóló utalványokat október 5-én 16 óráig, vagy a készlet erejéig lehet megvásárolni 11 000 forintos egységáron. A Feröer-szigetek elleni, október 10-ei hazai világbajnoki selejtezőre, a most zajló sorozat utolsó összecsapására a Szurkolói Klub tagjai már vasárnaptól, a klubtagsággal nem rendelkező drukkerek hétfőtől tudnak jegyeket venni.
A magyar labdarúgó-válogatott eddigi négy hazai világbajnoki selejtezője után a jegybevételekből mintegy 400 millió forintra tett szert a Magyar Labdarúgó Szövetség. A Világgazdaság azt írta: ez a szám úgy jött ki, hogy a Groupama Arénában rendezett találkozók közül a tavaly októberi, Svájc elleni telt ház körülbelül 140 millió forintot jelentett, majd ezután Andorra fogadása mintegy 120 milliós tétel volt a bevételi oldalon. Az idén júniusi, Andorrában elszenvedett, történelmi 1-0-s vereség után az MLSZ úgy döntött, hogy a válogatott hátralévő vb-selejtezőire egységesen 1000 forintért vásárolhatnak jegyeket a szurkolók, de a képet árnyalják a bérletek és a VIP-jegyek, így a múlt csütörtöki, Lettország elleni, illetve a vasárnapi, Portugália elleni összecsapás összesen 140 millió forintos bevételt generált.
Brazíliában korrupciógyanúval indított nyomozást a rendőrség a riói olimpiával kapcsolatban, mivel lehet, hogy szavazatvásárlás történt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál a 2016-os helyszínről döntő nyolc évvel ezelőtti voksolás előtt. A hatóságok 11 helyszínen tartottak házkutatást, és több letartóztatási parancsot is kézbesítettek. Az egyik gyanúsított a Brazil Olimpiai Bizottság első embere. A riói olimpia szervezői még tavaly márciusban, az ötkarikás játékok előtt tagadták, hogy szavazatvásárlással nyerték el a rendezési jogot Chicagóval, Madriddal és Tokióval szemben.
kép: blikk.hu
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink