Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Itt élünk- ismétlés Lakihegy Rádió
Magyar rekord
Elválasztó
Hírek » Sport » Magyar rekord
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

Az NB I kiemelkedő képzési hely lehet”. Az MTI beszámolója szerint a már meglévő alapokra építve fejlesztené a magyar labdarúgóedzők oktatását Jörg Daniel, az edzőképzés decemberben kinevezett igazgatója. „Szeretném az itt már korábban letett alapokra építeni a munkámat. Nem a meglévőt lerombolva, hanem azt tiszteletben tartva és felhasználva vezetni be az újításokat” – hangsúlyozta a Német Labdarúgó-szövetségtől érkezett 65 esztendős szakember a magyar szövetség sajtóeseményén. Elmondta, más országok futballkultúráját, sőt, más sportágakat vizsgálva sokat tanult, Németországban is igyekeztek hasznosítani ezeket a tapasztalatokat, és a magyar közegben is szeretné meghonosítani a nyitottságot.
Megdőlt a magyar rekord. A Nemzeti Versenysport-szövetség közölte, hogy Megyesi Károly siklóernyős távrepülő magyar rekordot ért el 347 kilométerrel Brazíliában. A 37 éves extrém sportoló, egy héttel a kiutazása előtti balesetéből felépülve, a csúcsdöntés napján dobta el mankóit.  A Nagy-Britanniában élő magyar sportolónak, aki 40 km/óra feletti átlagsebességgel haladt, 8 óra 53 percig tartott brazíliai rekordrepülése. A korábbi csúcsot 342 kilométerrel Tasi Péter tartotta.
Eltiltották a súlyemelőt. Négy esztendeig nem versenyezhet az Európa-bajnoki ezüstérmes fehérorosz súlyemelő, Sztaniszlav Csadovics, mivel hamis vizeletmintát próbált leadni egy doppingellenőrzés alkalmával. A sportoló a riói olimpia előtt, július 29-én, egy versenyen kívül elvégzett teszt alkalmával próbált meg csalni, de rajtavesztett.  Csadovics a Tel-Avivban rendezett 2014-es Eb-n két fogásnemi bronzot, összetettben pedig ezüstérmet szerzett a 62 kilogrammos kategóriában.
 
Kép forrása: extremlife.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink