Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Különleges kiállítás a parkolókban
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Különleges kiállítás a parkolókban
Elválasztó

Izgalmas lesz és nem csak gyerekeknek. 

Teherautók foglalják el a Városi Közösségi Ház és Könyvtár parkolóját Szigetszentmiklóson november 5. és 12. között. A Csepel Autógyár alapításának 71. évfordulójára megemlékezve állnak majd ki a Csepel teherautók az épület elé. A kiállításon megtekinthetőek lesznek majd többi között azok a járművek is, amelyek részben, vagy egészben a gyár szigetszentmiklósi telephelyén készültek. A közösségi ház úgy szervezte meg a rendezvényt, hogy azon akár iskolai csoportok is részt vehetnek, hiszen személyes tárlatvezetés nem lesz, így a diákok csak azokkal találkoznak a nézelődés közben, akikkel a tanórákon is szoktak. Emellett a tárlat szabadtéri, vagyis csak a biztonsági védősávot kell fenntartani és a szervezők kérése, hogy minden látogató viseljen maszkot. Az autók november 5-től naponta, reggel nyolc és délután hat óra között tekinthetőek meg, a kiállítás ingyenes. Ugyanakkor a szervezők kérik, hogy aki csak teheti előzetesen regisztráljon a közösségi házban telefonon, vagy a kultúrház közösségi média oldalán. 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink