Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Közösen dolgoztak a polgármesterrel
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Közösen dolgoztak a polgármesterrel
Elválasztó

Néhány héttel ezelőtt már elkezdték a karbantartási munkákat a szigetszentmiklósi Váci Mihály téren a helyi fiatalok. Az önkéntes munka keretében lecsiszolták az asztalokat és a padokat, amelyeket akkor el is kezdtek lefesteni. A munka folytatódott és immár végleges színt kapott minden köztéri bútor. A munkálatokból a tucatnyi helyi fiatal mellett kivette részét Nagy János polgármester is, aki nemcsak megvalósítója, hanem ötletgazdája is volt a közösségi munkának. A város vezetője és a közösségi szolgálatot teljesítők megállapodtak abban, hogy ennek a munkának lehet folytatása a jövőben is, hiszen jó hangulatban telt a munka és a közösség is erősödött. A most felújított közterület kapcsán Nagy János polgármester korábban több bejelentést is kapott arról, hogy az ott kikapcsolódó fiatalok zavarják a környéken élőket, de nemcsak azzal, hogy hangosak, hanem azzal is, hogy szemetelnek és nem ügyelnek a parkban kihelyezett tárgyakra. A város vezetője a parkban végzett munkák közben ezekről is egyezetett a fiatalokkal, hogy a jövőben ne legyen hasonló probléma.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink