Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Kiválasztják a nyertes pályázót
Elválasztó
Hírek » Taksony » Kiválasztják a nyertes pályázót
Elválasztó

Jelképet keresnek a jubileumra. 

Első írásos említésének 750. évfordulóját ünnepli Taksony 2020-ban. A fotnos esemény előkészületei már idén elkezdődtek, amelynek keretében a település képviselő-testülete egy logópályázatot hirdetett. Az ősz elején lezárult határidőre 11 pályázó készített műveket, volt, aki több pálymaűvet is benyújtott. A nyertes pályázó és logó kiválasztásában szakmai zsűri is részt vesz. Kreisz László polgármester elmondta, hogy a megalakult bírálóbizottság tagjai mind olyan személyek, akik művészettel vagy képi tervezéssel foglalkoznak. Az ő javaslatuk alapján a következő testületi ülésen döntik el, hogy melyik pályamű képviselje Taksonyt. Hozzátette: az eredményt november 29-én, Taksony napon hozzák nyilvánosságra a nagyközség hagyományos ünnepségén. 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink