Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Kevés lesz a barack
Elválasztó
Hírek » Gazdaság » Kevés lesz a barack
Elválasztó

Jelentős kár érte a kajszibarackot. 

A tavaszi fagyok komoly rügykárosodást okoztak, így elképzelhető, hogy az éves termés mennyisége még a 10 ezer tonnát sem éri el. Évente átlagosan 30 ezer tonna kajszi terem, mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke. Mártonffy Béla az M1-en hozzátette, a legnagyobb kár a Somogy és Zala megyei, illetve a Duna-Tisza közében lévő ültetvényeken keletkezett. Mivel a mennyiség lényegesen lecsökkent, a vásárlók arra számíthatnak, hogy drágábban tudják megvenni a gyümölcsöt. Nemcsak a magyar gazdákat érte kár. Ez a fajta rügykárosodás Görögországban, Franciaországban és Olaszországban is előfordult, de Spanyolországban például 20-25 százalékkal nagyobb a termés, mint tavaly. 
 
 
Kép forrása: Agroinform

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink