Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Sztárportré- Ismétlés Lakihegy Rádió
Kétgólos győzelem a Vác ellen
Elválasztó
Hírek » Sport » Kétgólos győzelem a Vác ellen
Elválasztó

Két góllal győzte le a szigetszentmiklósi SZTK-Erima az NBII Keleti csoportjában szereplő Vácot. Az SzTK-Erima főleg az első félidőben futballozott jól és ekkor szerzett megnyugtató előnyt. A csapatban két próbajátékos is szerepelt, de csak az egyik utazik el csütörtökön edzőtáborba az első kerettel. Az első félidő nem várt jó játékot hozott - értékelt elégedetten Horváth Ferenc, vezetőedző. Hozzátette, ilyen nagy terhelés közepette nem számított ilyen jó teljesítményre. Sok bíztató jelt látott a játékban, hiszen a csapat sok helyzetet dolgozott ki. A fordulás után sem volt rossz a helyzet, hiszen megmaradt a fölény és akadtak lehetőségek szép számmal. A végén a szigetszentmiklósiak 3-1 -es győzelemmel vonulhattak az öltözőbe. Csütörtökön edzőtáborba utazik az együttes, ahol több mérkőzést is játszanak. A Vác ellen Barna Zsolt egy kisebb húzódás miatt nem szerepelhetett. Hotváth Ferenc elmondta a fehérorosz Demetrev nem lesz a csapat játékosa, a második félidőben látott támadót viszont tovább tesztelik.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink