Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Készül a megvalósíthatósági tanulmány
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Készül a megvalósíthatósági tanulmány
Elválasztó

Egy korábbi kormányhatározat alapján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elrendelte a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli HÉV-ek fővárosi kötöttpályás hálózatba való integrálásának vizsgálatát. 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által megbízott tervező feladata, hogy a két HÉV vonalat együttesen vizsgálva megvalósíthatósági tanulmányt készítsen 2018. január végéig. A tervezésben változatelemzés készül mind a lehetséges üzemmódokban, mind vonalvezetésben. Üzemmód tekintetében vizsgálat alatt szerepel a jelenleg is alkalmazott gyorsvasúti üzemen túl a villamos, valamint a nagyvasúti üzem is. Ezzel összhangban a leendő járművek paraméterei is kidolgozás alatt vannak. A nyomvonal vezetésének változása érdemben a Közvágóhíd térségétől északra merül fel. Elképzelések szerint az agglomerációban a vonal vezetése jellemzően változatlan marad. A tervezés eredményéről a megvalósíthatósági tanulmány lezárását követően, 2018 elején várható részletes információ.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigethalmon várja kistestű és nagytestű kutyusokat a Szimona kutyakozmetika teljes körű kozmetikára, és ultrahangos (altatás nélküli) fogkőeltávolításra.

Kutyusok mellett cicák és nyuszik teljes körű kozmetikáját is vállalják.

Cím: 2315 Szigethalom Tompa Mihály u. 1.

Honlap: https://akutyakozmetikus.hu/

Szimona kutyakozmetika...ahol a varázslat születik.

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink