Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Katinka nagy versenyben
Elválasztó
Hírek » Sport » Katinka nagy versenyben
Elválasztó

A Lakihegyi Rádió sporthírei röviden.

Továbbra is Sarah SZJÖSZ-TRÖM Sjöström vezeti a nők pontversenyét Hosszú Katinka előtt az úszók rövid pályás világkupa-sorozatának hongkongi állomása után. A svédek sztárja, aki a budapesti világbajnokságon három aranyérmet nyert, a kétnapos versenyen öt győzelmet szerzett, míg a háromszoros olimpiai bajnok, az idei hazai vb-n kétszer első Hosszú Katinka hat számban ért célba elsőként. Mindez azt jelenti, hogy Sarah SZJÖSZ-TRÖM Sjöström az összetettben 353 ponttal vezet, a magyar sztár pedig 272-vel követi. Az már négy versennyel a vége előtt biztosnak tűnik, hogy az első hely sorsa kettejük között dől majd el.
Elkerülték egymást a legjobb csapatok a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. A magyar szövetség beszámolója szerint vaksorsolást rendeztek, vagyis bármelyik együttes bármelyikkel összekerülhetett, ennek ellenére nem alakult ki slágerpárosítás. A címvédő Szolnok a Honvéddal, a legutóbb döntős Eger a Kaposvárral, a BL-selejtezőben érdekelt OSC pedig a Vasassal találkozik. A tervek szerint az első mérkőzéseket november 25-én játsszák. A négyes döntőt december 2-án és 3-án rendezik.
Fucsovics Márton négy helyet javítva a 105. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A top kétszázban rajta kívül még egy magyar található: Balázs Attila két helyet javított, és a 169. helyen áll a rangsorban. A női teniszezők világranglistáján Babos Tímea is előrelépett, kilenc helyet javítva a 43.
kép: blikk.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink