Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Jótékonysági koncert és sütivásár
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Jótékonysági koncert és sütivásár
Elválasztó

"Edith Piaf és a magyar sanzonok" címmel szervez jótékonysági koncertet az Ádám Jenő Általános Iskola és AMI.

Zilling Ibolya intézményvezető elmondta, hogy az alkalommal Pusomi Bálintka gyógyulását, illetve a Magyar Mentőmotor Alapítványt szeretnék segíteni. A gyermeknél 2015-ben diagnosztizáltak SMA 1-es típusú genetikai betegséget. Mára Magyarországon is beszerezhető az a gyógyszer, amely javíthat a betegek állapotán. Az orvosság azonban 68 millió forintba kerül, amit a család nem tud finanszírozni. Országos gyűjtés indult a kisfiúért a Facebook-on is. Zilling Ibolya kiemelte, hogy az iskola magánének tanszakos növendékei lépnek fel november 8-án, pénteken 18 órakor a hangversenyteremben. A koncert ingyenes, minden résztvevő maga dönti el, hogy milyen összeggel járul hozzá a beteg kisfiú felépüléséhezés a mentőmotor alapítvány működéséhez - tette hozzá.Az intézményben családi nappal egybekötött sütivásár is lesz november 10-én vasárnap. Az esemény ötletgazdája Jóni Máté - emelte ki az intézményvezető. A 10-től 17 óráig tartó esemény bevételét szintén erre a célra ajánlják fel a szervezők.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink