Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Javulnak a közlekedési feltételek
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Javulnak a közlekedési feltételek
Elválasztó

Ismét napirenden a Sáméhegy.

Az M0-ás autóút közvetlen közelében található szigetszentmiklósi területen építene logisztikai központot a Ceetrus Hungary Kft.. A fejlesztéssel a közlekedés helyzete is javulhat majd. A szakértők kedvezőbb közlekedési feltételeket prognosztizáltak azzal, hogy egy teljes értékű csomópont is kiépül. Ennek részleteit a képviselő-testület már több körben tárgyalta korábban. A szerdán tartott ülésen a területre vonatkozó helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításáról tanácskoztak a képviselők. Szabó József polgármester a napirend kapcsán megjegyezte, hogy a Sáméhegy területét illetően érintett, hiszen 1994-ben részaránykiadás jogcímén kapott vissza ottani területet a testvérével együtt. Ezt követően pedig a 2000-es évek elején vásárolt a feleségével közösen egy kisebb földterületet, amely mintegy 1,5-2 hektárt tesz ki. A polgármester hangsúlyozta, hogy amikor a cég megkereste az önkormányzatot az elképzeléseivel, akkor a személyes érintettségét azonnal jelezte a képviselő-testület felé. Szabó József hozzátette, hogy akkor támogat bármiféle fejlesztést, ha az nem rontja, sőt inkább javítja a közlekedés jelenlegi helyzetét a város területén.A Sáméhegy területére vonatkozó HÉSZ és szabályozási terv készítésének témájában közmeghallgatást is tartott az önkormányzat a közelmúltban. A fejlesztés nem csak új ipari parkot és csomópontot jelent a településnek, hanem adóbevételt is - mondta a polgármester.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink