Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Ismét mobil kormányablak Dunavarsányban
Elválasztó
Hírek » Dunavarsány » Ismét mobil kormányablak Dunavarsányban
Elválasztó

Házhoz megy a hivatal.

A Dunavarsányi Önkormányzat parkolójában várja az ügyfeleket szeptember 9-én 13 óra és fél négy között az ügyfeleket a kormányablak busz. A helyiek a többi között intézhetik a személyi igazolvánnyal, az útlevéllel, a jogosítvánnyal, a lakcímmel és a diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyeket. Ezek mellett lehetőség lesz a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére is, vagyis forgalomba helyezni, vagy kivonni, bejelenteni az adás-vétellel kapcsolatos módosításokat, megkezdeni az elveszett rendszámtáblák pótlásával kapcsolatos ügyeket. A mobil kormányablakban az egyéni vállalkozók rendelkezésére is állnak, de lesz mód az ügyfélkapu regisztráció elvégzésére is, vagyis a mobil kormányablak szinte komplett szolgáltatást nyújt majd a dunavarsányiaknak. Az illetékfizetésre csak bankkártyával lesz lehetőség, a szolgáltatások igénybevételéhez nem kell előzetesen időpontot foglalni.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigethalmon várja kistestű és nagytestű kutyusokat a Szimona kutyakozmetika teljes körű kozmetikára, és ultrahangos (altatás nélküli) fogkőeltávolításra.

Kutyusok mellett cicák és nyuszik teljes körű kozmetikáját is vállalják.

Cím: 2315 Szigethalom Tompa Mihály u. 1.

Honlap: https://akutyakozmetikus.hu/

Szimona kutyakozmetika...ahol a varázslat születik.

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink