Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: Antal Timi - Így Kellesz (Mix)
Naptár ikon
2020. szeptember 21. hétfő Máté napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Mozaik ismétlés Lakihegy Rádió
Háromnapos lesz a Summerfest Tökölön
Elválasztó
Hírek » Tököl » Háromnapos lesz a Summerfest Tökölön
Elválasztó

Mindenkinek lesz érdekes program.

A hosszúhétvégén megtartják a városban a hagyományos Summerfestet, amely ebben az évben rövidebb lesz, mint az elmúlt esztendőkben, hiszen a járványügyi időszak alatt nem volt lehetőség az előkészítésre és ezúttal külföldi csoportok sem érkeznek Tökölre. Augusztus 21-én pénteken 19.30-kor a Magyar Állami Nép Együttes lép fel az Ezerarcú délivdék című produkciójával. Egy nappal később, augusztus 22-én, szombaton nemzetiségi napokat tartanak, amelynek keretében lehetőség nyílik a nemzetiségi ételek kóstolására, de bemutatkoznak a népi mesterségek is. Este hat órától egy gála keretében színpadra lépnek magyarországi szerb, bolgár, görög, sváb és rác együttesek, illetve zenekarok. Zárásként augusztus 23-án vasárnap a gyerekek lesznek a főszereplők: nép játékokkal és táncokkal ismerkedhetnek meg délután négy órától, majd 17 órakor a Bem Táncegyüttes lép színpadra, ezt követően pedig a 100 tagú cigányzenekar szólistái muzsikálnak majd. A programokat a művelődési ház előtti parkolóban rendezik meg. 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Csepel-sziget egyik legfelszereltebb Baba Boltja most még nagyobb üzletbe költözött.

Az új címük: Szigetszentmiklós, Árpád utca 46.

Újszülött kortól mindent megtalálsz, amire a babának és a mamának szüksége lehet.

Nyitva tartásuk: Hétfőtől péntekig 9:00-től 17:00-ig

A Fakanál régi helye megújult, Hárosi Misi Bácsi megnyitotta Szigetszentmiklóson a Pizzériáját. 

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink