Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Gyurta visszavonul
Elválasztó
Hírek » Sport » Gyurta visszavonul
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei.

Bejelentette visszavonulását kedden Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó. Azt mondta, élete legnehezebb pillanata volt a döntés meghozatala, de be kellett látnia, hogy nem tudja legyőzni az utóbbi időben őt hátráltató nehézségeket. A 28 éves versenyző a Komjádi uszodában egy utolsó, 50 méteres úszással zárta le karrierjét. Az UTE úszója első kiugró sikerét 15 évesen, a 2004-es athéni olimpián érte el, amikor ezüstérmet nyert férfi 200 méteres mellúszásban. Kisebb hullámvölgyet követően a 2009-es világbajnokságon megnyerte kedvenc távját, majd 2011-ben és 2013-ban is megvédte címét. A 2012-es londoni játékokon olimpiai aranyérmet nyert világcsúccsal, 2010-ben és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett.
A következő idénytől bevezetik a negyedik cserelehetőséget és az új kezdési időpontokat a labdarúgó Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában és a Szuperkupában.  Az európai szövetség, az UEFA közleménye szerint a negyedik csere lehetőségével a BL-ben és az EL-ben csak az egyenes kieséses szakasz mérkőzéseinek hosszabbításában élhetnek majd a vezetőedzők. Döntöttek az új kezdési időpontokról is. A Bajnokok Ligájában a selejtező rájátszásától a döntőig a meccsek többsége közép-európai idő szerint 21 órakor rajtol majd, de a csoportkörben minden kedden és szerdán lesz két-két találkozó, amely 18.55-kor kezdődik. Az Európa Ligában a csoportkörtől a nyolcaddöntőig ugyancsak 18.55-kor és 21.00-kor indulnak a találkozók.
kép: MTI

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink