Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Sztárportré- Ismétlés Lakihegy Rádió
Gasztrofeszt
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Gasztrofeszt
Elválasztó

Idén is lesz Gasztronómiai Fesztivál Szigetszentmiklóson. 

Eddig minden évben volt valami központi téma, mint például tavaly a streetfood és a gyógynövények. Idén, a május 12-i fesztivál középpontjába ennél egyszerűbb dolgot állítottak. Az almát. Nemcsak az ételek szólnak majd az almáról, hanem a rendezvények is e köré épülnek. Ennek apropóján a gyerekek kedvében járnak és Alma koncert is lesz a Kéktó Szabadidőparkban. Szikszai Kósdi Bernadett, a fesztivál szervezője elmondta, az idén 9 éves fesztivál nemcsak az érdeklődők, hanem a jelentkezők körében is igen népszerű. 
A rendezvény minden évben egyre jobb és színvonalasabb, amit a nemzetközi konyha ízei még tovább gazdagítanak. Így lesz ez idén is, tette hozzá Papp István, a köznevelési, nemzetközi kapcsolatok és közbiztonsági bizottság elnöke. Mint mondta, a tervek szerint az összes testvérváros képviselteti majd magát, ráadásul egy finn és egy török küldöttség is érkezhet.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink