Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Fotó helyett játék
Elválasztó
Hírek » Külföld » Fotó helyett játék
Elválasztó

Kínos helyzetbe hozta magát az orosz védelmi tárca. 

A minisztérium ugyanis kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció fedezi és támogatja a kelet-szíriai Abu-Kemálnál az Iszlám Állam erőit, vagyis összejátszik a terroristákkal. Azt állították továbbá, hogy a koalíció légiereje a város térségében 15 kilométernél magasabban behatolt a légtérbe, és igyekezett megzavarni az orosz harci gépek tevékenységét. Ezt hány fotóval próbálták alátámasztani. Hamar kiderült ugyanakkor, hogy ezek közül az egyik egy számítógépes játékból való. Egy nemzetközi oknyomozó hírportál emiatt tovább keresgélt és rámutattak, hogy egy másik kép 2016 júniusából származik, és az iraki légierőnek az IÁ egy konvoja elleni támadásait mutatja, míg két másik fotó pedig szintén egy évvel korábbi és azok is az iraki légierő bombázásairól készültek. A védelmi tárca közleménye szerint egy civil alkalmazott rossz képeket töltött fel, és emiatt vizsgálatot indítanak. 
 
 
Kép forrása: The Independent

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink