Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Feszített tempó
Elválasztó
Hírek » Tököl » Feszített tempó
Elválasztó

Városi forrásból folytatódik az iskolafelújítás Tökölön.

A bruttó 64,5 millió forintos munka során a vállalkozó felújítja a Weöres Sándor Általános Iskola Aradi utcai épületének folyosóit mindhárom szinten, továbbá megújul az összes vizesblokk is. A folyosók felújítására a határidő július 31., a vizesblokkok esetében pedig szeptember 30. A munka ütemezésénél figyelembe kellett venni, hogy augusztusban, a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál idején szükség lesz az iskola épületére a vendég fellépők szállásolása miatt, ezért a vizesblokkok egy része már júliusban elkészül. A Summerfest ideje alatt a munkavégzés szünetel majd, a tanév kezdete után pedig már csak burkolási és szerelvényezési munkák maradnak az addig el nem készült vizesblokkban. Az Aradi utcai iskola épületében előkészítés alatt áll az ebédlő padlóburkolatának felújítása. Emellett rövidtávon megvalósulhat az Aradi utcai és a Kisfaludy Sándor utcai tornatermek új, PVC sportpadlóra történő cseréje is. A folyosó- és vizesblokk felújítással az utóbbi években összességében több, mint 350 millió forint értékű fejlesztés valósul meg az iskolaépületekben.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink