Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 16. kedd Csongor napja van.
Eredménytelen volt az arculati elemekre vonatkozó pályázat
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Eredménytelen volt az arculati elemekre vonatkozó pályázat
Elválasztó

A címer szent és sérthetetlen. 

Még tavasszal döntött úgy Szigetszentmiklós Város képviselő-testülete, hogy a város arculati elemeinek megújítására pályázatot ír ki. A beérkezett pályamunkákat értékelte egy szakmai testület, ám úgy döntöttek, hogy egyik beadvány sem felel meg az igényeknek. A helyzettel foglalkozott a település Közművelődési, Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok bizottsága is, amely elfogadta a zsűri döntését és úgy határozott, hogy újra kiírja a pályázatot. Ezúttal igyekeznek bevonni fiatalokat is a nevezők körébe, hogy valóban modern és a város igényeinek megfelelő arculati elemeket dolgozzanak ki. A bizottság ülésén elhangzott, hogy a pályázat nem érinti a város címerét, amelynek az átalakítását nem tervezik. Lupa János, a bizottság elnöke a Lakihegy Rádiónak elmondta, hogy az új kiírás szerint csak az első helyezettet honorálják majd pénzzel, hiszen a második és a harmadik helyen végző alkotásokat nem használják majd. 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink