Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Elmaradnak a nagyrendezvények
Elválasztó
Hírek » Százhalombatta » Elmaradnak a nagyrendezvények
Elválasztó

Elővigyázatossági intézkedések a járvány miatt.

A súlyosbodó koronavírusjárvány miatt bizonytalan ideig felfüggesztik a nagyrendezvényeket Százhalombattán – jelentette be Vezér Mihály polgármester a Városházán március 9-én. Nem – illetve későbbi időpontban - tartják meg a március 13-ra tervezett városi sportgálát, valamint a március 15-i megemlékezést, és nagy valószínűséggel prolongálni kell az április 1-jére tervezett ünnepi képviselő-testületi ülést és színházi bemutatót is, amely a várossá nyilvánítás ötvenedik évfordulóját hivatott emlékezetessé tenni. Az intézkedést az indokolta, hogy a központi március 15-i ünnepséget is lemondta a kormány a járványveszély miatt, és több környező település is hasonlóan döntött, valamint a szakemberek javaslata alapján érdemes kerülni a zsúfolt helyeket, ahol a részt vevők egy méternél közelebb tartózkodnak egymáshoz. Mivel a vírus emberről emberre, cseppfertőzéssel terjed, biztonságosabb a nagyobb létszámú és hosszabb magánösszejövetelekről is lemondani egyelőre – emlékeztetett a polgármester a rendkívüli sajtótájékoztatón. Mint mondta, döntéséhez hozzájárult, hogy a lakosság jelentős része rendszeresen utazik a legveszélyeztetettebb fővárosba vásárolni, tanulni, dolgozni, a tömegközlekedést nagyon sok külföldi turista is igénybe veszi. A képviselő-testület támogatta a nagyrendezvények elhalasztását, amelynek célja a városlakók egészségének a megóvása. Aggodalomra nincs ok, de nagyon fontos az elővigyázatosság. Bízik az egészségügyi kormányzat felkészültségében és reméli, hogy a város nagyobb nehézségek nélkül túljut a helyzeten. Intézkedett, hogy az önkormányzati intézményekben fertőtlenítő szereket helyezzenek ki, amelyek használata mindenkinek ajánlott.A napi többszöri alapos kézmosás mellett érdemes mellőzni az érintkezéssel járó üdvözléseket. Az országos tisztifőorvos ajánlása alapján, a bentlakó idősek érdekében látogatási tilalmat vezettek be az Idősek Gondozóházában. Ha valaki feltétlenül indokoltnak látja a személyes találkozást, erről Till Erika intézményvezetővel egyeztethet. A fertőzés legkevésbé a gyerekeket, leginkább pedig az időseket veszélyezteti, akiknek ajánlott, hogy a fertőzésveszély fennállásáig minél kevesebb emberrel érintkezzenek. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy a város közellátása a megszokott módon működik, felesleges az élelmiszerek felhalmozása. A járványveszéllyel a városházi operatív törzs foglalkozik, amelynek a tagja dr. Berzéki Ferenc, a Százhalom Egészségközpont főigazgatója, Kecskés Zsolt, a polgári védelem vezetője, dr. Turbucz Sándor jegyző, valamint dr. Horváth Ágota aljegyző. Ők felügyelik, hogy megtörténjenek a szükséges óvintézkedések, és az önkormányzat mindenben eljárjon, amire lehetősége van. Vezér Mihály kiemelte: folyamatosan tájékozódnak és tájékoztatnak az aktuális járványügyi helyzetről és megteszik a szükséges intézkedéseket. A veszély egyelőre elhanyagolható, de fontos az elővigyázatosság.  

 

 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigethalmon várja kistestű és nagytestű kutyusokat a Szimona kutyakozmetika teljes körű kozmetikára, és ultrahangos (altatás nélküli) fogkőeltávolításra.

Kutyusok mellett cicák és nyuszik teljes körű kozmetikáját is vállalják.

Cím: 2315 Szigethalom Tompa Mihály u. 1.

Honlap: https://akutyakozmetikus.hu/

Szimona kutyakozmetika...ahol a varázslat születik.

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink