Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Civilek politika nélkül
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Civilek politika nélkül
Elválasztó

Tájékoztató az egyesületeknek. 

Szigetszentmiklósi civil szervezetek is tájékozódhattak a 2021-es pályázati lehetőségekről Dunavarsányban a Pest Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ konferenciáján, A Civil Info című tájékoztatón köszöntőt mondott Bóna Zoltán a térség országgyűlési-képviselője, valamint többek között Tarnay Richárd kormánymegbízott, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője is. Utóbbi kiemelte a civil szervetek fontosságát, valamint azt, hogy manapság kétértelmű a civil szervezetek meghatározása. Tarnay Richárd, a Lakihegy Rádiónak nyilatkozva hozzátette: hogy veszélyes jelenség, amikor politikai pártok úgy akarnak korszerűnek tűnni, hogy civil szervezetként definiálják önmagukat.

Tarnay Richárd hozzátette, hogy az egyesületek leglényegesebb feladata, hogy az alapító okiratban megfogalmazott céloknak megfeleljenek és lényeges, hogy ezek a szervezetek politikamentesek tudjanak maradni.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink