Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Bővülő forgalom
Elválasztó
Hírek » Gazdaság » Bővülő forgalom
Elválasztó

Sokan veszik meg internetes áruházakban a karácsonyi ajándékot. 

Az eNET internetkutató legfrissebb felméréséből kiderül, hogy tavaly mintegy 234 milliárd forintot költöttek az internetezők karácsonyi ajándékokra. Ebből csaknem százmilliárd forintot webáruházakban, a fennmaradó részt pedig offline üzletekben. Kiderült az is, hogy a karácsonyi bevásárlási idszakot indító black friday akciókban kevesebben vettek részt. Míg 2016-ban 2,1 millióan, tavaly csak 1,7 millióan vásároltak ebben az akcióban, így a várt 120 milliárd forintos forgalomnak is csak a fele valósult meg. Jobban teljesítettek viszont a csomagküldők. A tavalyi karácsonyi szezonban az egy évvel korábbihoz képest 100 ezerrel kevesebben, 800 ezren voltak, akiknek késett a csomagjuk átlagosan 4 napot. Ez pedig egy nappal kevesebb, mint 2016-ban volt.
kép: infonograd.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink