Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Battai reménység
Elválasztó
Hírek » Százhalombatta » Battai reménység
Elválasztó

A legjobbak között Grátz Banjamin úszó.

A legjobb utánpótlás korú magyar sportolók közé került Grátz Benjamin. A Százhalombattai VUK SE tehetséges úszója a tehetségeket támogató Héraklész Program díjátadó gáláján vette át az elismerést. A rendezvényen a tavalyi korosztályos és felnőtt Európa- és világbajnokságain, valamint a nankingi ifjúsági olimpián legeredményesebben szereplő utánpótláskorú versenyzőket, valamint edzőiket díjazták.
A gálát harmadszor rendezték meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szervezésében, a helyszín ezúttal is a Budapesti Kongresszusi Központ volt. Borkai Zsolt, a MOB elnöke köszöntőjében elmondta: a magyar utánpótlássport erejét jól mutatja a fiatalok által 2014-ben megnyert több mint 50-50 arany- és bronzérem, valamint a sok tíz ezüstérem. Emlékeztetett arra, hogy a MOB közgyűlése a múlt héten a szervezet életének legfontosabb döntését hozta meg, amikor a 2024-es olimpia megrendezését javasolta Budapestnek és Magyarországnak. Nébald György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) főosztályvezetője a Héraklész Programot a magyar sport egyik sikersorozatának nevezte. A 2001-től működő, Héraklész Bajnok- (14-18 évesek) illetve Csillagprogram keretében (18-23 évesek), húsz sportágban évente közel 1800 tehetséges sportoló részesül rendszeres állami támogatásban.
2014 legjobb egyéni utánpótlás sportolói:
Fiúk:
1. Tóth Krisztián (cselgáncsozó)
2. Hajdú Jonatán (kenus) és Esztergályos Patrik (párbajtőrvívó)
3. Grátz Benjámin (úszó)
Lányok:
1. Kárász Anna (kajakozó)
2. Gercsák Szabina (cselgáncsozó) és Márton Anna (kardvívó)
3. Földházi Zsófia (öttusázó)
Grátz Benji tavaly május végén Fair Play Díjat vett át Kiss László úszó szövetségi kapitánytól, 400 méter vegyesen ifjúsági Európa-bajnok lett a hollandiai Dordrechtben júliusban, 200 méter vegyesen arany-, 200 méter pillangón pedig ezüstérmet szerzett és a magyar csapat legsikeresebb versenyzője volt a Kínában rendezett ifjúsági olimpián augusztusban. A MOB díjátadó gálájára családja, edzője, Vértesi Tamás, valamint Katona István, a VUK elnöke kísérte el.(Hírtukör)
 
 
 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink