Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Baross Gáborra emlékeztek
Elválasztó
Hírek » Taksony » Baross Gáborra emlékeztek
Elválasztó

 A reformkor nagy politikusára, a "Vasminiszterre" emlékeztek. 

Baross Gábor, a korszerű magyar kereskedelem és közlekedés megalapítója születésének 171. évfordulóját ünnepelték csütörtökön Taksonyban. A róla elnevezett téren a Magyar Honvédség térzenével nyitotta meg a programot. Az ünnepség a Magyar Honvédség, Taksony Nagyközség Önkormányzatának és a Végh-családnak a közös rendezvénye, melyen részt vettek a MÁV és a Posta vezetői, valamint a Vasutas Segélyező Egyesület képviselői is.  Bárdos Antal ezredes, az MH Katonai Közlekedési Központjának parancsnoka elmondta, hogy korábban is minden évben megünnepelték a magyar közlekedés atyjának, Baross Gábornak az évfordulóját, és már hagyomány, hogy a taksonyi önkormányzattal közösen szervezik az ünnepi programot és megemlékezést. Hozzátette: a katonai zenekar és az egyenruha sokakat vonz. Az ilyen jelenlét nem titkolt szándéka a többi között a toborzás is.
A vasútügy fejlesztése terén elért eredményei miatt Baross Gábort vasminiszternek nevezték, kora Széchenyi István közlekedéspolitikai eszméinek megvalósítóját tisztelte benne. Az emlékművet Végh István és családja állíttatta 1998-ban. Az ünnepségen Gáspár János, a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány ügyvezetője méltatta a politikust. Gáspár János elmondta, hogy országszerte és határainkon túl is számos emléktáblát helyezett már el az alapítvány, tisztelegve politikus munkássága előtt. 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink