Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Átadták a 19-diket
Elválasztó
Hírek » Sport » Átadták a 19-diket
Elválasztó

Új tornaterem épült.

Rendkívül fontos győzelmet szerzett a futsal NB2 rájátszásában a Szigetszentmiklós-ARTIFEX csapata a BME ellen. Az első helyezett szigetszentmiklósi csapat idegenben, 3-6-ra verte a második fővárosiakat. Ezzel a térségi gárda már négy ponttal vezeti a felsőházat. Haffner György vezetőedző elmondta, az akarat diadala volt ez az idegenbeli bravúr. Hozzátette, csapatában minden megvan, ami ahhoz kell, hogy megnyerjék a bajnokságot, és a hátralevő meccseket.
Új tornatermet adtak át a Hajdú-Bihar megyei Konyáron. A létesítmény a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében épült. Az átadón Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy eddig 19 létesítményt adtak át, és további 49 helyszínen épülnek jelenleg tornacsarnokok, tanuszodák, tantermek és iskolák. A program első ütemében összesen 25 tornaterem, 24 helyszínen több mint 100 tanterem, 5 komplett iskola és 24 tanuszoda épül országszer te, összesen 38 milliárd forint összegű központi költségvetési forrásból. Hozzátette, hogy a program második ütemének előkészítése folyamatban van.  
Óriási részvételi rekord várható a budapesti kick-box világkupán. A május 18. és 21. között sorra kerülő eseményen előreláthatóan 42 ország mintegy 3000 sportolója vesz részt. Ez pedig túlszárnyalja a tavalyi adatokat, amikor 33 nemzet 1700 versenyzője indult.   
 
Illusztráció forrása: 24.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink