Üdvözöljük a Lakihegy Rádió weboldalán!

Ma 2018. augusztus. 18. szombat van, Ilona napja.


Napirenden

A testvérvárosi kapcsolatok kerültek terítékre Papp Istvánnal, a szigetszentmiklósi Képviselő-testület  Köznevelési, Nemzetközi Kapcsolatok és Közbiztonsági Bizottságának elnökével.

2018, augusztus 16

Gergőné Varga Tündével, Dunavarsány polgármesterével beszélgettünk a testvérárosi kapcsolatokról, illetve azok jubileumáról.

2018, augusztus 16

Dr. Békássy Szabolcs, Dunavarsány alpolgármestere, háziorvos volt a vendégünk, témánk pedig városban igénybe vehető ingyenes szűrések és az egészségügy volt.

2018, július 26

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője volt a vendégünk, akit a kéményseprői ellenőrzésekről és a nyári veszélyforrásokról faggattunk.

2018, július 5

A júniusi Napirendenben az idei év második felében megvalósítandó dunavarsányi fejlesztésekről beszélgetek majd a város alpolgármesterével, Keresztesi Balázzsal.

2018, június 28

Kun Lászlónét, a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatóját kérdeztük az idei Dunavarsányi Napokról.

2018, május 17

Budai Gáborral, a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgató helyettesével, valamint a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál szigetszentmiklósi fesztivál igazgatójával beszélgettünk arról, hogy idén augusztusban a város is felkerül a fesztivál térképre.

2018, május 10

Gergőné Varga Tündével, Dunavarsány polgármesterével beszélgettünk a város aktuális ügyeiről.

2018, április 19

A Csepeli út felújításáról beszélgettünk Magyari Lászlóval, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest megyei igazgatójával. A Budapest vége település táblától a Szent Erzsébet téri körforgalomig tartó útfelújításon túl, új körforgalom is épül az út, valamint az M0-ás autóút szigetszentmiklósi lehajtójának kereszteződésében.

2018, április 5

Dunavarsány alpolgármesterével, Keresztesi Balázzsal beszélgettünk az idei beruházási tervekről.

2018, március 16